látogató számláló

Ajánló

Hippokrampusz

Itt is megtalálsz!

Friss topikok

Ennyien vagytok!

Az (igazi) király beszéde

2011.03.04. 14:31 kiskrampusz

A négy Oscar-díjat - köztük a legjobb filmnek járó és a legjobb férfi alakítás díját (Colin Firth)- besöprő alkotás, A király beszéde című film egy 70 millió embert érintő problémával foglalkozik. A film középpontjában VI. György dadogása áll, hitelesen bemutatva a király küzdelmét és azt, hogy milyen társadalmi megítélés is kísérte ezt az állapotot egy közszereplő esetében.

 

VI. György rettegett a nyilvános beszédektől dadogása miatt, mely számos kínos pillanatot okozott számára. Egy ausztrál származású beszédterapeutához Lionel Logue-hoz kezdett el járni, aki különleges légző és beszédgyakorlatokkal fejlesztette. Néhány év múlva már kisebb akadozásokkal, de folyékonyan volt képes beszélni.

 

A orvostudomány mindmáig nem tudja pontosan, mi áll a rendellenesség hátterében, kb. az emberek egy százalékát érinti, részben örökletes és gyógymódja nem ismert. Sokáig pszichológiai problémának vélték, melyet szorongás vagy idegesség vált ki, a filmben pedig a gyermekkori szigor szerepel kiváltó okként, azonban a szakértők  ezeket a nézeteket ma már elvetik. A filmben bemutatott terápiák nagy részét ma is alkalmazzák; az összefüggő szókapcsolatok alkalmazását vagy a hangos zenét, hogy ezzel eltereljék a figyelmet a rögzült beszédhibáról.

,

A film különösen népszerű azon felnőttek és gyerekek egy körében, akik hasonló problémával küzdenek. Számukra A király beszéde  egy olyan valódi hősről szól, aki megvívja a maga csatáját és győzedelmeskedik.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hippokrampusz.blog.hu/api/trackback/id/tr802710036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vuvuvu2 2011.03.05. 11:59:24

"A orvostudomány mindmáig nem tudja pontosan, mi áll a rendellenesség hátterében, kb. az emberek egy százalékát érinti, részben örökletes és gyógymódja nem ismert. Sokáig pszichológiai problémának vélték, melyet szorongás vagy idegesség vált ki,..." - mielőtt valaki ilyet leír, érdemes átgondolni, utánaolvasni, és nem utolsó sorban érvelni. Hogy félreértés ne essék, arra a részre gondolok, hogy "sokáig pszichológiai problémának vélték", ill. hogy "részben örökletes", és a "gyógymódja nem ismert". (Erről nemcsak a témában olvasott cikkek, hanem egy saját kollégáma is eszembe jut, aki kiválóan beszél, azonban amikor stresszhelyzetbe kerül, dadogni kezd. És csakis akkor dadog.) Ajánlok a blogoló figyelmébe egy szakcikket, melynek címe (ha jól emlékszem): A dadogás nem a gyerek szájában, hanem a szülő fülében keletkezik.

anyu 2011.03.05. 14:45:39

Lehet tudni milyen eseményen és mikor hangzott el ez a beszéd ?

Murderface 2011.03.05. 14:47:16

@vuvuvu2: Van egy haverom, aki mindig dadog, kivéve ha atommód berúg, akkor viszont olyan szépen és tisztán beszél, hogy bármely szónok megirigyelhetné :D:D:D

norbi2k 2011.03.05. 14:51:34

Ennyi a poszt? .... Sokat megtudtunk...

vuvuvu2 2011.03.05. 15:27:38

Murderface:
a te haverod esetében és az én kollégám esetében is igaz az, hogy pszichés gátlásról van szó: amikor a haverod atomrészeg, akkor azok a szorongások, amelyek miatt dadog, épp nincsenek jelen a tudatában, ezért nem dadog, az én kollégámnál pedig az extrém stressz (=szorongásos helyzet) hozza elő a dadogást. minden dadogónál más a stresszküszöb, van akinél olyan alacsony, hogy állandóan dadog (haverod), van akinél csak az extrém stress hozza elő (kollégám). az általam említett cikk pontosan arról szól, hogy sok esetben a szülők türelmetlensége is szerepet játszik abban, hogy a gyerek elkezd dadogni. de most eszembe jut az is, amit minden tisztességes gyermekpszichológus vall: ha a gyerekkel valamilyen probléma van, akár dadogás, akár szorongásos zavar, viselkedészavar stb. a szülőt is be kell vonni a terápiába, mert a gyerek sokszor a szülők közti feszültséget, a szülő viselkedészavarát tükrözi vissza. nem beszélve azokról a helyzetekről amikor konkrétan egy megrázó élmény vezet a gyermek dadogásához, viselkedészavarához (pl. szülő veri, szexuálisan zaklatja a gyereket, nyilvánosan azaz mások előtt lekezeli, megalázza, hibáztatja, bünteti stb.). persze nem mindig a szülő az ok, lehet, hogy a gyereket egy erősebb gyerek terrorizálja az óvodában, a gyerek szorong és ettől kezd dadogni stb. a többinek mindenki olvasson utána maga, a posztoló pedig menjen büntibe mert hülyeségeket ír.

Leonard Zelig 2011.03.05. 15:51:42

@anyu: 1938 British Empire Exhibition

Ronald 2011.03.05. 15:59:58

Én meg ismerek egy fickót, amelyik kizárólag csak a mondata első szótagját ismétli meg - de azt mindig.

Pl:
Me-meddig kell még várjunk itt?
I-itt lesz a találka ?
Hú-húzzunk a rákba, mielőtt esik.

Érdekes, mi?

kiskrampusz · http://hippokrampusz.blog.hu 2011.03.05. 17:06:44

@vuvuvu2: Ez nem egy orvosi fórum... nem én találtam ki, amit leírtam, olvastam, nyilván ez is egy vélemény. Nem hiszem,hogy emiatt büntibe kellene vonulnom:)

Ha ennyire otthon vagy a tudományos világban azzal is tisztában vagy, hogy mindenre megvannak a pro és kontra vélemények, nyilván az általam olvasott és leírt dolog is egy csak a sok közül.